Őszi városnéző séták Kecskeméten

A kecskeméti Tourinform Iroda szervezésében idén is lesznek őszi városnéző séták a hírös városban. Október 30-án, szombaton 10 órától az első séta során Kecskemét belvárosainak templomairól hallgathatnak meg érdekes információkat a résztvevők, majd november 6-án és 13-án is várjuk az érdeklődőket.

Templomos Kecskemét:

Időpont: 2021. október 30. szombat 10:00

A Reformáció világnapja október 31-e, melynek alkalmából egy tematikus séta keretében ismerhetik meg a „hírös” város felszentelt kincseit! A reformáció, más néven hitújítás, a 16. században a katolikus egyház megreformálásaként indult el. Kecskeméten a 16. század második felére vezethető vissza a reformáció megjelenése, mivel ekkor alakultak ki a dunamelléki református egyházközségek. A vallás gyors elterjedését annak köszönhette, hogy a nép nyelvén szóltak a prédikátorok, így a város lakosságának 80-90%-a protestánssá vált alig negyed évszázad leforgása alatt. Kecskemét különlegessége, hogy az országban egyedülálló módon szinte az összes felekezet temploma megtalálható történelmi főterén, amelyek nem csak vallási, hanem kultúr- és művészettörténeti szempontból is jelentősek.

Időtartam: kb. 120 perc

A séta Facebook eseményét ITT tekinthetik meg.

Kecskeméti Református Templom

Szecessziós Kecskemét:

Időpont: 2021. november 6. szombat 10:00

Az Ifjúsági Otthon tervező párosa, Jakab Dezső és Komor Marcell november első napjaiban születtek, ennek alkalmából egy szecessziós városnéző sétára invitáljuk Önöket! Jakab Dezső 1864. november 4-én, míg tervezőtársa Komor Marcell 1868. november 7-én látta meg a napvilágot. Mind a ketten a Lechner Ödön által kezdeményezett nemzeti szecessziós irányzat kiemelkedő alakjai voltak. A tervezőpáros a történelmi Magyarország számos városában meghatározó épületeket hagyott az utókorra, köztük Kecskemét egyik szecessziós gyöngyszemét, az Iparos Otthont is, amelyet ma Ifjúsági Otthonként ismerünk. A séta során hat csodás épületet fedezhetnek fel, miközben a szecesszió történetével is megismerkedhetnek. 

Időtartam: kb. 120 perc

A séta Facebook eseményét ITT tekinthetik meg.

Cifrapalota

Szerelmes Kecskemét:

Időpont: 2021. november 13. szombat 10:00

November 11-én ünnepeljük Katona József születésének 230. évfordulóját, amelyre emlékezve most betekintést nyerhetnek szerelmi életébe. Az író életútját végigkísérte a Kecskeméthez való kötődés, hiszen a városban látta meg a napvilágot, illetve itt is hunyt el. Hivatalnokként és magánemberként is kedvelt egyéniség volt, azonban csendes jelleméből adódóan keveset tudtak magánéletéről. Be nem teljesült szerelmi szál köti Déryné Széppataki Róza operaénekesnőhöz, a hozzá fűződő viszonyáról is többet megtudhatnak a séta folyamán. Katona mellett még további Kecskeméthez kötődő híres személyek szerelmi életét ismerhetik meg a séta során, épületek és szobrok segítségével. 13 helyszínen 10+1 érdekes történet vár Önökre! 

Időtartam: kb. 100 perc

A séta Facebook eseményét ITT tekinthetik meg.

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

Részvételi díj: 1000 Ft/fő, 3 év alatt ingyenes.

Jelentkezés és találkozó helye: Tourinform Iroda Kecskemét (6000 Kecskemét, Szabadság tér 5/A).

Jelentkezési határidő: a városnéző séták kezdete.

Szeretettel várjuk Önöket őszi városnéző sétáinkon!