A Tourinform Kecskemét szervezésében 2022. június 18. szombattól nyári városnéző sétákon vehetnek részt az érdeklődők Kecskemét belvárosában. A sétákra elegendő jelentkező esetén augusztus 27-ig szombati napokon kerül sor, 10:00 órai kezdéssel.
A kecskeméti Tourinform Iroda évek óta szervez nyári városnéző sétákat, melyeken nem csak turisták, hanem helyiek is részt vehetnek. A sétákat minden alkalommal idegenvezető tartja, aki egy kellemes, 1-1,5 órás belvárosi városnézés keretében mutatja be többek között a Tudomány és Művészetek Házát, a Cifrapalotát, a Református Újkollégiumot, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházat, a főtér templomait, vagy a Városházát. A résztvevők sok érdekes információval gazdagodhatnak, és kérdéseiket is feltehetik a séta során.
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, melynek határideje a séták előtti napon, péntek délben jár le. A séták részvételi díja 2.000 Ft/fő, 14 éves korig 1.500 Ft/fő, 3 év alatt ingyenes. A részvételi díjat a Tourinform Irodában lehet befizetni a séták előtt, a Szabadság tér 5/a alatt. A séták is innen indulnak. Fontos információ, hogy a sétákra minimum 5 fő jelentkezése esetén kerül sor.
A városnéző séták időpontjai:
július 9. szombat, 10:00
július 16. szombat, 10:00
július 23. szombat, 10:00
július 30. szombat, 10:00
augusztus 6. szombat, 10:00
augusztus 13. szombat, 10:00
augusztus 20. szombat, 10:00
augusztus 27. szombat, 10:00
További információk a városnéző sétákról vagy a Tourinform Iroda szolgáltatásairól az irodában, a +36-76/800-040-es telefonszámon, vagy a kecskemet@tourinform.hu e-mail címen kaphatók.
2022. június 10-12. (péntek – vasárnap) között kerül megrendezésre a Kecskeméti Kézműves Sörfesztivál a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban, bejárat a Tó Hotel felőli oldalon.
Az ország legjobb sörfőzdéi lesznek jelen a fesztiválon, az érdeklődők a három nap alatt összesen közel kétszáz féle sört kóstolhatnak meg. Maga a fesztivál azzal a céllal jött létre, hogy a városi programok repertoárjában egy kizárólag hazai készítésű söröket felvonultató rendezvény is teret kapjon. A fesztiválon személyesen találkozhatnak a sörfőzőkkel, akik az érdeklődőknek maguk mesélik el tevékenységüket. A sörfesztivál tehát kiváló alkalom arra, hogy bemutatkozzanak a manufaktúrák a nagyközönség előtt.
Az esténkénti hangulat felelősök többek között a Vasovski Symphonic, Kollányi Zsuzsi és zenekara, valamint Korda György és Balázs Klári lesznek. Az esti koncertek után pénteken és szombaton éjszaka DJ-ék gondoskodnak majd a részvevők zenei szórakozásáról. Mindezeken felül a minőségi gasztronómiai élményt food truckok ételkülönlegességei biztosítják majd.
A rendezvény ingyenesen látogatható, kapunyitás minden nap 14 órától. A szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a hulladéktermelés visszaszorítására, így üveg-fesztiválpoharak vásárlására lesz lehetőség, mely 600 Ft/db áron lesz elérhető, és elegendő egyszer megvásárolni. Aki azonban az otthoni kedvenc poharát, korsóját preferálja, nyugodtan vigye magával. A területen a poharak elöblítésére is lesz lehetőség.
Tekintse meg 2022. június havi programajánlatainkat.
A nyár első hónapjában Sörfesztivállal, Street food & street art fesztivállal, városnéző sétákkal, Múzeumok Éjszakájával, kiállításokkal, valamint koncertekkel, térzenével és változatos előadásokkal várják a kecskeméti kulturális és szabadidős létesítmények az érdeklődőket.
Kecskeméten több helyszínen változatos programok várják a családokat gyereknap alkalmából.
2022. május 27-29., péntek és vasárnap között, HA Család címmel a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ és a Ciróka Bábszínház összefogásában nem csak egy nap szól a gyerekekről, hanem egy egész hosszúhétvége. A rendezvény több helyszínen zajlik majd, úgy, mint a Deák téren, a Főtéren, az Otthon Moziban, a Kulturális Központban vagy a Luca-kútnál. Olyan színes programok közül válogathatnak, mint a Ciróka királyság, táncház, sétáló óriásbábok, kutyásbemutató, filmmaraton, mesekoncert. A teljes porgramkínálatot a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ honlapján tekinthetik meg.
2022. május 28-án, szombaton 10:00-11:00 óra között Találd meg a ritmust! – Családi örömzene program lesz a Leskowsky Hangszergyűjteményben. A közös családi zenélés során mindenki átélheti a zene örömét. A népi hangszerek megszólaltatása közben harmóniába kerülnek a családtagok, feloldódnak a gátlások, megtalálják a közös hangot egymással. A program olyanoknak is szól, akik nem játszanak hangszeren, de mindig is szerették volna megtapasztalni a zenélés élményét. Az esemény bővebb leírását a Facebook eseményükben olvashatják.
2022. május 28-án, szombaton 10:00-14:00 óra között ingyenes gyereknapi programokkal várják az érdeklődőket a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben. Mini kiállítással, kipróbálható játékokkal, kézműveskedéssel, valamint felnagyított Marbushka játékokkal várják a látogatókat. Az esemény bővebb leírását a Facebook eseményükben olvashatják.
2022. május 28-án, szombaton 10:00-18:00 óra között a Malom Központ egész napos kézműves foglalkozással, csillámtetoválással és lufi hajtogatással várja a kicsiket és nagyokat. Kitelepül a Konzolkirály és a Real Gamers csapata, ahol a legvagányabb videojátékokat lehet kipróbálni, köztük a Fortnite-ot, FIFA-t és Minecraft-ot. A kölyökpark jóvoltából pedig Mini Quadro játék kipróbálására is lehetőség nyílik. Az esemény bővebb leírását a Facebook eseményükben olvashatják.
2022. május 29-én, vasárnap 10:00-18:00 óra között a Kecskeméti Fürdő gyereknapi programokkal várja az érdeklődőket. Kézműves programokon és medencés ügyességi játékokon vehetnek részt a látogatók.
2022. május 29-én, vasárnap a Kecskeméti Vadaskert is változatos programokkal készül Gyereknap alkalmából. A látogatók látványetetéseken, bűvészműsoron, gyerekkoncerteken vagy színházi előadásokon vehetnek részt a Vadaskertben, valamint a Vadaskert bejáratánál lévő parkos területen. Az esemény bővebb leírását a Vadaskert Facebook oldalán olvashatják.
Tekintse meg 2022. május havi programajánlatainkat.
A tavasz utolsó hónapjában városi Majálissal, Helyi termék ünneppel, főtéri virágvásárral, gyereknapi programokkal, kiállításokkal, valamint koncertekkel, térzenével és változatos előadásokkal várják a kecskeméti kulturális és szabadidős létesítmények az érdeklődőket.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.