A kecskeméti barackpálinka története:
„Szódával jobb, mint whisky, teában jobb, mint a rum…”
Ha külföldi delegációkat vagy turistacsoportokat kérdezünk arról, hogy melyik az a szó, amelyet magyarországi tartózkodásuk alatt a leggyorsabban elsajátítottak, akkor a képzeletbeli kérdőívek első három helyén biztosan szerepel a „barack”és a „pálinka” szó. Edward walesi herceget is megérintette 1935-ös budapesti látogatása alkalmával, ugyanis sokan nem tudják, hogy az első magyar szó, amelyet az angol trónörökös kiejtett az bizony a „báráck” volt. A Duna Palotában megszállt herceg fogadásának ünnepi asztalára először két jeles termék, a tokaji bor és egy orosházi kristályhordóba töltött, a kecskeméti városi szeszfőzde 1926. évjáratú barackpálinkája került. Ez utóbbit őfelsége annyira megkedvelte, hogy távozásakor Budapest látványosságai mellett a kecskeméti barackpálinkát is kiemelte, mint számára kedves élményt. Nem véletlen tehát, hogy a címben a hercegtől idézett mondat azóta országos viszonylatban is visszatérő gondolattá nőtte ki magát.
De honnan indult ez a sikertörténet? Kik voltak azok, akik először kecskeméti pálinkát főztek? A kezdetek tisztázásához a helyi írott források megismerésén át vezet az út.
Szabó Kálmán, majd Iványosi-Szabó Tibor is leszögezték várostörténeti tanulmányaikban, hogy a pálinkafőzés kezdetét nem a baracknál kell keresnünk, hanem sokkal inkább a szőlő és a bor összefüggéseiben, hiszen a kecskeméti pálinka fogalma először a 16. század végén, mint „égett bor” – megkülönböztetve a „nyers bortól” – jelent meg a köztudatban, amelyet már a kecskeméti emberek ajándékaként Szulejmán pasa is megízlelhetett.
További információkért kattintson IDE!
Szent Miklós, Kecskemét védőszentje:
December 6. Miklós, a régi kalendáriumokban Szent Miklós, ma a gyerekek számára a Mikulás napja.
Szent Miklós valóban létező személy volt (részt vett 325-ben a niceai zsinaton), életéről azonban főként legendák maradtak fenn. Ezek közül az egyik legismertebb az, amely Mikulás napjához kapcsolódik. A középkorban Szent Miklós a kereskedők védőszentje volt, sok helyen a nevét viselő céhekbe tömörültek az adás-vevéssel foglalkozók. Az Európa különböző területein található Szent Miklós templomok egyúttal a legjelentősebb kereskedelmi útvonalakat is jelzik. Buda és Szeged, Debrecen és Bécs között Kecskemét is az utazók és kereskedők fontos megállóhelye volt.
Szent Miklós kultusza ezért Kecskeméten is a régi hagyományok közé tartozott. A város legkorábbi műemlék épülete a mai református templom és a városháza közelében álló ferences templom, vagy más néven Barátok temploma. A város főterének első egyházi épületét védőszentjéről Szent Miklós templomnak is nevezték.
További információkért kattintson IDE!
Kecskemét város jelmondata:
Kecskemét város jelmondatának használata 1809-ig nyúlik vissza, és az erdélyi Bánffy családhoz kapcsolódik.
Báró Bánffy László kecskeméti, borbási, alpári és szentkirályi birtokait Kecskemét városának szerette volna árendába (bérletbe) adni, ezért 1808-ban családjával együtt városunkba látogatott. A barátságos fogadtatás és szíves vendéglátás hatására a báró 14 éves leánya, Erzsébet ígéretet tett arra, hogy egy hímzett selyem zászlót adományoz a kecskeméti nemesi bandérium (katonai alakulat) számára.
1809. áprilisában I. Ferenc császár és király fegyverkezésre szólította fel a nemeseket, ekkor kezdődött a francia-osztrák háborúk időszaka. Bánffy Erzsébet ígéretéhez híven elküldte a saját kezével hímzett zászlót a mozgósított kecskemétiek lelkesítésére. A háborús viszonyok miatt azonban késve érkezett a zászló, a város vezetői már nem tudták átadni a hadjáratba indulóknak. A zászlót az ifjú hölgy levelével együtt a városi archívumban (levéltárban) helyezték el.
Bánffy Erzsébet nevét nem csak azért őrizte meg a történelmi emlékezet, mert egy zászlót adományozott Kecskemétnek. Neki köszönhető a város ma is használatos jelmondata, amelyet a zászló egyik oldalán a város címerének köriratába hímzett: Sem magasság, sem mélység nem rettent.
További információkért kattintson IDE!
Honnan kapta a nevét Kecskemét?
Mióta 1353-ban, az írott forrásokban először feltűnt városunk (Ketskemét) neve, azóta napjainkig alig változott.
Kecskemét település az 1353-ban történt említésekor még csak falunak volt tekinthető, azonban 15 év elteltével, 1368-ban már az oppidumseu villa (mezőváros) átmeneti típusaként említették a források. A mezővárosi státusznak fontos követelménye volt a város fő profilját évszázadokon át adó vásártartás.
Az 1368-tól Kechkemeth formában előfordult településnév az idők során sok névváltozaton ment keresztül. A névváltozások magukban rejtik a mögöttes tartalmakat, amelyek városunk nevét napjainkban is meghatározzák. A 20. század első évtizedeiben a népköltészet is adott megoldási javaslatokat a több évszázados rejtély feloldására.
Erre jó példa az a néprajzi gyűjtés, amely egy tősgyökeres kecskeméti családból származik. Az 1880-as években született, tanyán gazdálkodó, analfabéta asszony népmeséje szerint mivel városunk területe „kecskejárás” volt, ezért a vonuló kecskenyájak az összes létező zöld növényt lelegelték. Azonban a kecskék között volt egy, aki egy napon kiszemelte magának még a Nagytemplom tornyának korlátja mellett zöldellő élelmet is, amiért rögtön felment a toronyba. A néphagyomány szerint az eset pontosan 13 órakor történt, így a Nagytemplom harangozója ezt az állatot nevezte ki a nyáj vezérkecskéjének. A néphagyomány szerint erről a kecskéről mintázták meg városunk címerállatát.
További információkért kattintson IDE!
A beszélő köntös legendája:
A török hódoltság időszakának kecskeméti eseményeihez kötődik a csodatevő kaftán története.
Története Mikszáth Kálmán A beszélő köntös című műve révén napjainkban is közismert. Az író természetesen kiszínezte, és egy szerelmi bonyodalommal gazdagította az alaptörténetet. 2018-ban a 650 éves Kecskemét Város Napján a Katona József Színházban is láthatta a közönség a beszélő köntösről készült, sok humoros elemmel megtűzdelt darabot.
A történet röviden a következő: 1596-ban III. Mohamed szultán seregével a Duna-Tisza közén keresztül Egerbe vonult. Alpári táborába magához hívatta Kecskemét követeit, akik ajándékokkal megrakodva érkeztek elébe (egy városi jegyzőkönyv szerint „vittenek száz ökröt, hatszáz juhot, tizennégy szekér kenyeret”). A kecskemétiek a szultántól egy török elöljárót (csauszt) kértek, hogy az megvédje a várost a lakosságot zaklató, portyázó törököktől. A szultán ilyen személyt nem adott, de küldött a városnak egy díszes kaftánt. A hagyomány szerint, ha ezt felöltötték, és megmutatták az átutazó törököknek, azok térdre borulva megcsókolták a szegélyét és csak akkor maradtak a városban, ha arra a bíró engedélyt adott. „Varázserejét” a díszek közé hímzett szavak adták: „engedelmeskedjetek e köntös viselőjének”.
További információkért kattintson IDE!
Kaszap táltos legendája
Kecskeméten egy belvároshoz közeli utca viseli Kaszap táltos nevét. (1930 őszén itt avatták fel a Tanítóképző Intézet épületét). Az elnevezés a 19. század közepe óta folyamatosan ugyanaz, csak 1952-ben volt átmenetileg Makarenko utca. A kecskeméti szóhagyományban a név a Kaszap kútja elnevezésben is előfordult.
A néprajzi érdeklődéséről is közismert Kada Elek polgármester jegyezte föl a kecskeméti hagyományt: „Ki a Kaszap vizét issza / Vágyik annak szíve vissza”, ezért régen a lányos házaknál azon igyekeztek, hogy az udvarlót megkínálhassák Kaszap vizéből. A hagyományhoz még az is hozzátartozik, hogy a hajdani elődök azt tekintették igazi kecskemétinek, aki a Kaszap kútjától beljebb, azaz a régi városárkán belül született (ez a mai körútrendszernek felel meg), tehát tősgyökeres kecskeméti. De miért éppen egy táltos, a népi hitvilág jellegzetes alakja, és miért éppen Kaszap őrződött meg az emlékezetben és utcanévben is?
Alakja és legendája régmúlt századokat, a honfoglalás időszakát idézi. A legenda szerint, amikor Árpád fejedelem Kecskemétet is kijelölte népének lakóhelyül, sokan elégedetlenek voltak, mert úgy látták, hogy ezen a homokpusztaságon még ivóvíz sincs. Árpád Kaszap táltoshoz fordult tanácsért, aki elkérte a fejedelemtől sok harcot megjárt híres kardját, és ásni kezdett vele.A kard nyomán jóízű és bővizű forrás fakadt a homokból a honfoglalók nagy örömére.
Kaszap táltos legendájának megfogalmazói és továbbadói minden bizonnyal arra keresték a magyarázatot a legendák világából vett történettel, amire Bél Mátyás történetíró is rácsodálkozott: hogyan lehetséges, hogy ezen a kedvező adottságok nélküli helyen, a homokpusztaságon virágzó mezőváros alakult ki.
További információkért kattintson IDE!
Forrás: kecskemet.hu
