A Kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalota Kiállítóhelye három különleges, időszaki tárlattal várja látogatóit 2021. június végétől.
Elsőként A magyar tűzoltóság története 1870-2020 című kiállítás nyílt meg június 23-án. Hét héten keresztül, augusztus 8-ig tekinthetik meg a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának tárlatát az érdeklődők. Korabeli dokumentumokkal, metszetekkel, valamint fotókkal illusztrált tablókon keresztül ismerhető meg a tűzoltóság története a 19. századtól egészen napjainkig. A történeti tárlat bemutatja, hogy a lelkes polgári önkéntes mozgalom hogyan vált szervezett, önálló szakmává. A tűzoltók saját életüket kockáztatva dolgoznak nap mint nap, és ez a kiállítás remek alkalmat jelent, hogy még jobban megismerjük hivatásukat, és így tisztelegjünk áldozatos munkájuk előtt.
Forrás: Kecskeméti Katona József Múzeum
Szávoszt Katalin Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész alkotásai június végétől tekinthetők meg a Transcendocímű kiállításon. A Kecskeméti Katona József Múzeumnak felajánlott alkotásai szinte teljes életművét lefedik. Szávoszt Katalin porcelántervezőként végzett, azonban legszívesebben kerámiával dolgozik. Több szállal is kötődik Kecskeméthez, de kiváltképp a Nemzetközi Kerámia Stúdió révén. Munkáit népművészeti motívumok, valamint Klee, Chagal, Miró és Kandinszkij is inspirálta. A kiállítás október 24-ig tekinthető meg.
A Castrum Virtuale – Időutazás a fenékpusztai római erődben című kiállítás június 25-től látogatható. A tárlat a Fenékpusztán 2006 óta zajló, új kutatásokból kiindulva a késő ókori erőd és épületeinek 3D-s rekonstrukcióját mutatja be, és egy jövőbeli régészeti park elképzeléseit vázolja fel. Fenékpuszta nemzetközi hírneve annak köszönhető, hogy lakossága az avar korig (7. század) megőrizte római hagyományait és keresztény hitét. A területet már közel 150 éve kutatják, de mai napig jutnak a kutatók érdekes felfedezésekre, és tervezik egy régészeti park kialakítását is, amelyről a kiállítás során a látogatók tájékozódhatnak. A tárlat október 24-ig tart.
A kiállítások keddtől vasárnapig 10 és 17 óra között tekinthetők meg. További információ elérhető a Cifrapalota honlapján ITT.
Tekintse meg 2021. július havi programajánlatainkat.
Kiállításokkal, valamint színes és változatos programokkal, koncertekkel, előadásokkal várják a kecskeméti kulturális és szabadidős létesítmények az érdeklődőket.
A Hírös Agóra szabadtéri programsorozata, a Kápolna 24 júliusban újabb koncertekkel folytatódik. Az előadások a zene, illetve az irodalom köré épülnek és minden alkalommal 20 órakor kezdődnek a Kápolna utca és a Munkácsy utca sarkán, a Csiperó udvaron.
Július 3-án, szombaton Herczku Ágnes, FONOGRAM díjas népdalénekes és zenekara érkezik Kecskemétre, hogy a népzene világába kalauzolja az érdeklődőket. A Magyar Állami Népi Együttes volt szólistája, Herczku Ágnes és Nikola Parov a világzene, valamint a kortárs ethno-jazz műfajának kiemelkedő művészei. A Banda további tagjai pedig szintén a hazai népzene kiváló szereplői. Zenéjük különleges, magával ragadó és nemzetközileg elismert.
Július 16-án, pénteken Illényi Katica hegedűművészestjén vehetnek részt az érdeklődők. Illényi Katica, Magyarország Kiváló-és Érdemes Művésze Pártos Csilla műsorvezetővel beszélget majd többek között a művészek társadalmi felelősségéről, életpályája örömeiről és nehézségeiről, valamint a pandémia időszakáról. A kötetlen beszélgetés mellett a zenéé lesz a főszerep, Bartók Béla és Máté Péter ismert dallamai is felcsendülnek majd. Ebben közreműködik Bundzik István, aki a Miskolci Dixieland Band zongoristája.
Július 17-én, szombatona „Dúdolva mesélek” című programra várják az érdeklődőket. Balogh Kálmán cimbalomművész, Bognár Szilvia népdalénekesnő, valamint Grecsó Krisztián író-költő zenés-mesélős műsorasorán nem marad szem szárazon. Felkavaró, megható vagy éppen kacagtató, humoros történeteket ismerhetnek meg a résztvevők, miközben a népdalok és a jazz egyvelege hatja át a légkört.
A kapukat 18:30-kor nyitják és az este folyamán a büfé végig üzemel. Eső esetén a Kulturális Központ előcsarnokában tartják meg a programot. A rendezvények minden esetben csak védettségi igazolvánnyal látogathatók!
A jegyárakról a Hírös Agóra honlapján tájékozódhatnak.
2021. június 28. és július 9. között tekinthető meg Geszler Mária keramikusművész egyéni kiállítása a Kápolna Galériában.
Geszler Mária, Kossuth-díjas alkotó idén ünneplő 80. születésnapját, ennek alkalmából egy időszaki tárlattal emlékeznek meg életművéről. Több mint öt évtizednyi munkásságának köszönhetően öröksége igen gazdag, s ebbe nyerhetnek bepillantást az érdeklődők.
A tárlat érvényes védettségi igazolvánnyal látogatható, hétköznapokon 13 és 17 között a Kápolna utca 13. szám alatt.
2021. június 26-án, szombaton 9:30 órai kezdettel Bugac Pusztán a Karikás Csárda mellett Dr. Ócsag Imre emlékrendezvényen vehetnek részt az érdeklődők.
Terelőverseny, magyar pásztorkutyás klubkiállítás és tenyészszemle várja a résztvevőket. Az elhivatott jelentkezők terelési képességi vizsgát is tehetnek (FCI NHAT, MEOESZ). A kutyás programok mellett csikós és pusztaprogramokkal is készülnek a szervezők. A Karikás Csárda közelsége miatt, a látogatóknak lehetőségük van autentikus környezetben hagyományos magyar ételek és italok fogyasztására.
A látogatókra és a résztvevőkre is az aktuális járványügyi korlátozások érvényesek. A rendezvény belépő és parkolási díj nélküli, azonban a kiállításon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
Június 26-án, szombaton reggel 9 órától vezetett kenutúrán vehetnek részt az érdeklődők a Kiskunsági Nemzeti Parkban.
A kenuzás a Duna-völgyi-főcsatornán Fülöpszállástól Akasztóig tart. A program közben a hidaknál fészkelő füsti- és molnárfecske fészkeket figyelhetik meg. A túra nem csak aktív kikapcsolódást nyújt, hanem a nádas szegélyezte csatorna élővilágát is megismerhetik közben, valamint biotikai adatokat is gyűjthetnek a résztvevők. A kenuzás végezetével Akasztóról busszal indulnak vissza Fülöpszállásra 14-15 óra körül. A 16 kilométeres út körülbelül 6 órát vesz igénybe, és Morvai Edina túravezető vezeti.
A részvétel előzetes jelentkezéshez kötött, mely Morvai Edinánál a +3670/411-8445 telefonszámon, vagy a morvaie@knp.hu e-mail címen lehetséges.
Részvételi díj: felnőtt 3000 Ft/fő, kedvezményes 2500 Ft/fő.
További információkért látogasson el a Kiskunsági Nemzeti Park honlapjára.
Június 19-én, szombaton reggel 9 órától vezetett túrán vehetnek részt az érdeklődők a Kiskunsági Nemzeti Parkban.
Négy évszak a buckák között elnevezésű túrájuk nevéből adódóan minden évszakban megrendezésre kerül. A Fülöpházi-buckavidéken ugyanazon az útvonalon sétálnak végig, és figyelik meg az adott évszaknak megfelelően a természet változását. Most a buckák nyári arcát ismerhetik meg a résztvevők. Az öt kilométeres sétát, mely körülbelül négy órát vesz igénybe, Szabóné Ronkó Erzsébet túravezető vezeti.
Megközelítés: az 52-es út 20. kilométer-szelvényében Természetvédelmi oktatóközpont feliratú tábla jelzi, menetrend szerinti autóbusszal a Lakos tanyánál kell leszállni.
További információkért látogasson el a Kiskunsági Nemzeti Park honlapjára.